Végre láttok és látok! :)

Sziasztok! Ez az első bejegyzésem. Az ötlet, hogy írjak, már régóta megfogalmazódott bennem, de most konkrét ürügyet is találtam: szerencsésen túljutottam egy lézeres látásjavító műtéten. Hála a neten lévő rengeteg ezzel kapcsolatos blognak többször is lemondtam már a műtétet, mert csupa depressziós és igen negatív bejegyzéssel találkoztam, úgyhogy elhatároztam, hogy írok róla én is. Nagyon megbántam volna, ha nem csináltatom meg csupán azért, mert a neten elijesztenek. A műtétem január 20-án volt, Femto műtét, mindkét szemen. Előtte hiúsági szempontokból és mivel lovazok, nem hordtam sem lencsét, sem szemüveget, így olyan szintre jutottam, hogy ha valaki nem jött kb. 5 centin belülre, akkor az bárki lehetett, még a nemét sem tudtam meghatározni látás alapján. Elég ciki, mikor mindenkire hülyén vigyorogsz, mert soha nem lehet tudni, hogy kit ismersz és kit nem. A végső lökés: az unokabátyám 2 percig győzködött a melóhelyemen, 10 centire az asztalomtól, hogy rokonok vagyunk. Ő a hibás. Miért nem lépett közelebb??? 

Szóval a lényeg: 20-án reggel be kellett menni a S.J. Klinikára, ahol újra megcsinálták azokat a vizsgálatokat, amiket az alkalmasságin. Ez kb 1-1,5 óra volt. Utána felkísértek a műtét helyszínére, ahol a legnagyobb tortúra az volt, hogy a hiper-szuper lábzsákadagolót, a Klinika büszkeségét, egy határozott mozdulattal sikerült totál szétrúgnom. Örültek. Miután három zacskóval a bal lábamon, kettővel a jobbon bevergődtem az ajtón, gyorsan  lefektettek, hogy több kárt már ne okozzak. Kb. 30-35 percig mindenféle cseppeket juttattak a szemembe, közben zenét hallgattunk, beszélgettünk, szóval nem volt túl félelmetes, bár nagyon izgultam. Kaptam egy fél Xanax-ot, a másik felét felajánlottam a Hölgynek, akitől kaptam. A lábzsákadagoló után nem ártott Neki.  Utána beöltöztettek és bekísértek a műtét helyszínére. Itt beazonosítottak (na igen, ez a barom rúgta szét a lábzsákadagolót! :)) és kezdődött a műtét. Le kellett feküdni egy ágyra, ahol alápolcolják az ember térdét. Nem jöttem rá, hogy ez miért volt szükséges, max. azért, hogy ha időközben rájössz, hogy mi a fenének akartad Te ezt az egészet, ne tudj olyan gyorsan elmenekülni a helyszínről.

Amint beállítják a fejedet, megjelenik egy kék pont és kb. ezt a pontot kell nézni egész műtét alatt. Hogy ez milyen fárasztó dolog, azt senkinek nem hittem volna el. De az. Főleg, mert tövig be vagy …., hogy mi lesz, ha mégsem jól nézed és a homlokod közepe kapja meg az áhított dioptriát a hülyeséged miatt. De hamar megnyugattak, hogy ilyen még nem fordult elő, a lézer igen inteligens és követi a szemet, bizonyos határokon belül, persze. Kezdtük a jobb szememmel, amibe kaptam egy olyan helyes kis kütyüt, amivel szebb napokon az ember a szempilláit göndöríti. Hát ez nem erre szolgált, hanem arra, hogy ne pislogjunk. Elviselhető, bár valószínűleg unalmas óráimban sem fogom hiányolni. Utána jött egy maszk az arcra, amelyik csak a kezelt szemet hagyta szabadon. Nem, sajnos nem hidratál, megkérdeztem. Ezután kezdődik a műtét, amiből végig csak annyit észlelsz, hogy a kék fényt kell nézni, illetve a lebenykészítésnél, vagy hogy hívják, egy erős nyomást érzel és utána elsösétül minden. Reméltem, hogy nem örökre. Itt éreztem másodszor, hogy nagyon el szeretnék menekülni. Azután jött a bal szemmel ugyanez. Amint vége volt a műtétnek, a Doktornő elmondta, hogy minden OK, bár most még úgy fogok látni, mintha egy zuhanyfüggöny lenne előttem. OK, csak ne legyenek rajta bájos kis delfinek.

Kint hála  a fél Xanaxnak, igen jól elvoltam. Csak feküdtem, majd megérkezett a kis Párom, mert azt elfelejtettem írni, hogy a normálisabbak kísérővel érkeznek. Kivéve engem. De a kísérőnek végülis elég a műtét végére odaérni, így megkíméljük a kb. 3 órás tortúrától és a “mi a francnak hagytad, hogy ide jöjjek?” típusú kérdésektől.

Közben persze az aznapi páciensek jöttek-mentek. A kedvencem egy középkorú úr volt, aki igen neurotikusan jutott át a lábzsákadagolón, ettől persze máris szimpatikus lett. Mialatt kint feküdtem, a következő párbeszéd zajlott le:

– Ideges egy kicsit?

– Nagyon!!!!

– Beszél esetleg angolul?

– NEM!!!!!

– Kár, van egy kedves Kolléganőnk, aki nagyon jól meg tudná Önt nyugtatni, de sajnos nem beszél magyarul.

– NEM BAJ!!! (Ezt már kb. a szomszéd utca sarkáról is lehetett hallani)

– De Uram, tulajdonképpen mitől fél annyira?

– MINDENTŐL!!!

Sajnos írásban nem tudom visszaadni és biztos a Xanax is belejátszott, de én szakadtam a röhögéstől.

Eltelt a fél óra, újabb cseppek, majd végre fel lehet kelni és irány a lenti rendelő. A Doktornő még megnézi, minden rendben. Ma aludjak sokat, feltéve, ha tudok úgy, hogy két párna van a fejem alatt kb. 90 fokos szögben és persze csak háton lehetek. Ez ekkor még egyszerűnek tűnt, pár óra múlva már rájöttem, hogy ez nem is olyan könnyű.  Fizetés, műkönnyes búcsú holnap reggelig, mert akkor lesz az első kontroll. Addig óránként Tobradex és műkönny. Napszemcsi fel és irány haza.

Annak ellenére, hogy még igencsak ott volt a szemem előtt az a bizonyos “zuhanyfüggöny”, már láttam a kocsik rendszámát, utcatáblákat, szóval kinyílt a világ. Jól megnéztem a Páromat is. Ő ettől a pillanattól tartott a legjobban. Ki tudja, mit láthattam belőle az elmúlt 9 évben. Szerencsére nem kellett bemutatkoznia.

Hazaérve az első dolgom az volt, hogy zuhanyozzak és hajat mossak, mert hogy azért mindenféle trugyit éreztem a fejemen a sok csepegtetés és a műtét előtti betadinos lemosás miatt. Ugye az alap, hogy nem mehet víz a szemembe így a guminő hozzám képest semmi volt hajmosás közben, de sikerült! Ez nagyon pozitívan érintett, mert az összes elrettentő szemműtétes blogger azt írta, hogy még búvárszemcsiben sem mertek hajat mosni. Tele önbizalommal vonultam fel a hálóba és élveztem, hogy kezd tisztulni a látásom. Bekapcsoltam a TV-t, de nem nézhettem, a Dokinő szerint majd csak este, így hallgatóztam és oda-oda pillantottam. Hát, egy vak sem örülhetne jobban annak, hogy lát, mint akkor én! Hatalmas élmény volt. Előtte tényleg csak a nagy homályt láttam. Volt egy sorozat, amit éveken át néztem, mire egyszer valamiért közel mentem a TV-hez és rákérdeztem, hogy ez a színész mióta játszik ebben? A válasz: az első rész óta. Szóval ilyen szintű vaksiság után ez maga volt a csoda. Semmi fájdalmam nem volt egész este. Este TV-ztem egy kicsit, próbáltam aludni, ami azért nem volt túl egyszerű a párnák és a hátonfekvés miatt. Többször felébredtem, de semmilyen gyógyszert nem kellett bevennem, nem folyt az orrom és a könnyem, szóval teljesen jól voltam. Egyszer ébredtem arra hajnalban, hogy a bal szemem nagyon szúr, de vissza tudtam aludni és reggelre már ez is elmúlt.

Reggel kicsit össze voltak ragadva a szempilláim a fehér trutymáktól, amit a cseppek okoztak, de egy kis műkönnyel hamar meg lehetett oldani. A kontrollra már egyedül mentem. A recepciós csaj egy kissé kialvatlannak tűnt és döbbentnek, hogy én nem vagyok az, sőt,óriási mosollyal, kísérőmentesen jelentem meg. Újabb vizsgálatok után a Doktornő megnyugtatott, hogy minden rendben, csepegtessek, mert száraz a szemem, de egyébként minden OK.

Na és ez így van azóta is. Van olyan persze, hogy a hétvége után a monitor nem esik jól, sokat próbálkozik a szemem, hogy élesen lássa a képernyőt, vagy pld. a fehér alapon fekete betűket, de nagy általánosságban nagyon kevés kellemetlenséggel, csodásan látok.

Úgyhogy műtétre fel, annak akinek kell, mert nagyon megéri!

Tovább a blogra »